Rajtra kész a BITT egyetemi csapata

 

 

A tervekből valóság lett: a Kaposvári Egyetem leány röplabdacsapata tavasszal edzésbe állt, pénteken este pedig Kaposfüreden be is mutatkozik a Somogy megyei bajnokságban. Pintér Zsanett tanítványai ebben a szezonban még csak barátkoznak a tétmérkőzések hangulatával, később viszont már szeretnének meccseket is nyerni.

 

A BITT Kaposvári Női RC és a Kaposvári Egyetem az idén januárban fűzte szorosabbra a kapcsolatát. Az ötéves szerződés alapján immár az egyetem utaztatja az NB I-ben szereplő női röplabda csapatot, és támogatja a lányok felsőfokú tanulmányait is. A BITT a megállapodásban vállalta, hogy népszerűsíti az intézményt a röplabdázók körében, és ha lesz rá igény, amatőr egyetemi csapatot is alakít. A testnevelés tanszék aktív közreműködésével ezután toborzót tartottak az egyetemen, a BITT egyik játékosa, Pintér Zsanett pedig vállalta, hogy a pedagógiai kar hallgatójaként, egyben immár végzett sportedzőként, elkezdi a munkát a lányokkal. 

A lányok a tavasszal munkába álltak, a vizsgaidőszak fáradalmai és a nyári pihenő után pedig szeptemberben folytatták, amit elkezdtek. A BITT KNRC Kaposvári Egyetem II. elnevezésű együttes tagjai az egyetemi csarnokban heti két edzésen vehetnek részt, és a Kacsógép-Taszár elleni edzőmeccs után már élesben is bizonyíthatnak a címvédő Kaposfüred otthonában.

- Szeptember közepén kezdtük újra az edzéseket - mondta Pintér Zsanett edző. - Folyamatosan fejlődnek a lányok, de nagyon az elejéről kellett kezdeni, az alapérintésekkel. Jelenleg 12-14-en járunk edzésre. Szinte mindenki játszott általános iskolában vagy gimnáziumban, és szerintem lehet jövő ebben a csapatban. Ebben az évben inkább csak a meccsrutint szeretném elérni az együttes tagjaival; most az a fontos, hogy minél többet játsszanak. Remélem, jövőre már több meccset tudunk nyerni.

- Én tíz éve kezdtem el röplabdázni, gimnazistaként versenyekre jártunk - mesélte az egyetemi csapat egyik tagja, Csahó Anita. - Az érettségi után a Kaposvári Egyetemen akartam folyatni a tanulmányaimat, és megtaláltam pont azt a csapatot, amire nekem szükségem van. Bízom az együttesben, ügyesek, jók a csapattársak, sokat gyakorlunk, edzünk. Nagyon sokat segít nekünk Pintér Zsanett, főleg taktikai szempontból. Nagyon jó edzéseket tart.

Ha minden a tervek szerint alakul, tovább erősödhet az NB I-es felnőtt csapat hátországa, és kiépülhet egy olyan rendszer, amelyre hosszú távon is lehet alapozni. A Kaposvári Sportiskola, a Kaposvári Röplabda Akadémia, a Munkácsy Mihály Gimnázium, valamint a kaposvári klubbal együttműködő Nagybajomi DRC és a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont egyaránt neveli a tehetségeket, és most már akár a Kaposvári Egyetem hallgatói között is könnyebben találhatnak majd az edzők olyan fiatalokat, akikben lehet fantázia magasabb osztályban is.